Böjte Csaba testvér - Az irgalmasság iskolája

Böjte Csaba ferences szerzetes a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentévben „Az irgalmasság iskolája” címmel beszédsorozatot indított. A március 27-én, húsvét vasárnapján és 28-án, húsvéthétfőn Déván tartott elmélkedéseiben az irgalmasság lelki cselekedeteinek hatodik állomásáról beszélt.

 

A kereszténység alapgondolata a megbocsátás, Jézus egész élete erről szól. Nem áll bosszút azokon, akik bántották – kezdte elmélkedését Böjte Csaba. Húsvét vasárnapján felidézte az utolsó vacsorát, az ünnepi készülődést, az apró részleteket: jönnek sorban a tanítványok, Jézus megmossa a lábukat. A feltámadáskor – írja az evangélium – ott volt a lepel, a kendő összehajtogatva. Sokat elárulnak a kis részletek arról, hogy Jézus a gondoskodó, jó gazda. Bemártott falatot adott a tanítványoknak, ahogyan az édesapa eteti gyermekét, vagy gerle a fiókáját. Az utolsó vacsorának ez a szép vonása ragyog fel, amikor a pap az oltáriszentséget az ember nyelvére teszi – tette hozzá.

Jézus a halálára készül, de nincs benne harag, keserűség. Júdást is barátjának nevezi, szeretettel szólítja meg, nincs benne gyűlölet. Pilátus, Heródes, Kaifás előtt nem olvassa szemükre bűnüket. Mindvégig nyitott a párbeszédre. Gyalázza a bal lator, de Ő nem áll le vele vitatkozni. A jobb latornak megígéri, hogy vele lesz a paradicsomban. „Atyám, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek – mondja, és ebben az ellenségeskedésnek az árnyalat sem jelenik meg. Feltámadása után találkozik a tanítványokkal, tüzet rak, halat süt, hívja őket. Jó lenne megtanulni a sérelmeket, bántalmakat nagylelkűen megbocsátani! – fejezte ki vágyát Böjte Csaba, majd megosztotta saját tapasztalatait arról, milyen éltető hatással van mások életére a megbocsátás.

Elmesélte, hogy az alapítvány működésének kezdetén két kollégája két év után megunta a munkát, kevesellték a pénzt, beadták a felmondásukat, haragosan mentek el. Csaba testvér nem tudta, küld-e Isten mást helyettük, úgy érezte, cserben hagyták. Aztán arra gondolt: ezek az emberek segítettek rajta. Amikor a búzaszem megérik a kalászban, nem marad benne. De a kalász hivatása ez: a búzaszem, ha jó földbe hull, százszoros termést hoz. Levélben megköszönte a két évet, a sok munkát a gyerekekkel, a vidám estéket. Megírta nekik, hogy reméli, az irgalmas szeretet újabb kalászát termik majd ott, ahová kerülnek. Egy év múlva visszajöttek és hosszú évekig együtt dolgoztak még. Örül, hogy nem égette fel a hidat, hanem a Jézus által mutatott úton járt. Hozzátette a történethez, hogy ha az ember megőrzi a szívében a kiengesztelődésre való készséget, akkor jó lesz a világ.

Felidézte a történethez kapcsolódóan a tékozló fiú apjának a példáját. Fia elment, elherdálta a vagyont, de az ő szívében a szeretet lángolt tovább iránta. Szöget vernek a kezembe, de ugyanazzal a kézzel megáldom testvéreimet – jó lenne megtanulni ezt! Jézus átdöfött szívvel elkísérte az emmauszi úton a tanítványokat, akik távolodtak tőle és mindattól, ami fontos volt számára. Ő pedig a tőle távolodó úton, átdöfött szívvel, lábbal elkísérte a tanítványokat, szépen beszélt velük, lángolt a szívük. Ez a történet mindannyiunkról szól. Ki van olyan, akit nem sértettek meg! Milyen messze van ez a krisztusi gondolkodástól! Lehet duzzogni, haragot cipelni magunkkal, de ott van a másik, a szép út, amely örömmel, fénnyel tölti el a szívet: a Krisztus által felkínált út.

Egy másik történet is felelevenített annak érzékeltetésére, hogy a tékozló fiú apjának megbocsátó lelkülete milyen jót tesz az emberekkel.  Befogadtak egy fiút, aki nagy bajban volt, szeretettel nevelgették, de a nyolcadik osztály végén elege lett, duzzogva elment. Csaba testvér mondta neki, imádkozik érte, hogy sikerüljenek a tervei. Ócskavasgyűjtésből akart megélni, de nehezen ment és soványan, piszkosan visszajött, sírt, meggyónt, utána szépen tanult, első lett a tanulásban, leérettségizett. Aztán megint elment, de megint visszajött, és az egyik legjobb kollégájuk lett.

Jó ez a jézusi recept, bárki megtanulhatja – hangsúlyozta az erdélyi ferences. A tékozló fiú édesapjának a szeretetével kell a másikhoz fordulni. Nem szabad felégetni a másik ember felé a hidat. Isten látja, hogy igazságtalanság ért, de ha el tudod viselni, az utolsó ítéletkor kárpótol. Végül azt kérte: döntsük el, hogy mától kezdve krisztusi szeretettel megbocsátunk az ellenünk vétőknek. Hirdessünk nagy amnesztiát, engedjük el mindenki tartozását!

Böjte Csaba húsvéthétfőn ismét Déván folytatta elmélkedését az irgalmasság hatodik lelki cselekedetéről, a megbocsátásról.

Hogyan lehet orvosság a megbocsátás mindannyiunk életére? – tette fel a kérdést. Mária Magdolnát, a bűnös nőt Jézus elé viszik. Mindenkinek követ kellene rá dobnia, a fogat fogért, szemet szemért elv uralkodik. A mi életünkbe is belopakodik, mi is ítélkezünk. Az egyház azonban arra tanít, hogy érdemes megbocsátani, irgalmat felkínálni az ellenünk és Isten ellen vétkezőknek.

Elmesélte, hogy amikor ősszel Rómában volt, a Szent Péter-bazilika előtt sok vidám olasz embert látott. Nézte őket és arra gondolt, hogy száz évvel ezelőtt a magyar hadsereg Doberdónál harcolt, több mint egymillió olasz katona vesztette életét, 350 ezer magyar halt meg, és sokan mások is. Nem érti, mi bajunk volt nekünk velük… A gonosz lélek néhány politikus agyában gyökeret vert és el tudták hitetni egy egész országgal, hogy ők a legnagyobb ellenség. Ma pedig örülünk egymásnak és nem értjük, mi bajunk volt akkor egymással. Ugyanígy a franciák és a németek nagy háborúkat vívtak, most pedig nincs határ közöttük, békében élnek egymással. Jó, hogy nem hordozzuk magunkkal az akkori sérelmeket. Bölcsebb dolog a kiengesztelődés – hangsúlyozta Böjte Csaba. Hozzátette: Jó lenne rendszeresen szedni Ferenc pápa orvosságát. Jó lenne mindig megbocsátani egymásnak.

Krisztus feltámadt, támadjunk fel mi is a szeretetre, a békére! – kérte. Jézus megkérdezhette volna Pétertől, egy kakasra mutatva: „Péter, ismered ezt a madarat?” Szegény Péter bocsánatkérések közepette elment volna örökre, Jézus pedig ott maradt volna egyedül. A kereszténység lényege azonban a kiengesztelődés, a megbocsátás. „Egy marék porból születtünk, nagy csoda, hogy két lábon tudunk járni, miért várnánk el egymástól, hogy tökéletesek legyünk” – magyarázta.

Próbáljuk meg gyakorolni a megbocsátást az ellenünk vétkezők iránt – kérte végül hallgatóitól. Gyakorlati javaslatot is tett: írjunk üzenetet annak, akire megharagudtunk, akivel évek óta nem beszélünk, pedig régen fontos volt számunkra.

Forrás: Magyar Kurír

A beszédsorozat további elmélkedései a Magyar Kurír honlapján találhatók.